Balliberális tempó: szégyellik és szidják a hazájukat Magyar Péter budapesti képviselői

2025. január 10. 10:01

Akad olyan képviselő a TISZA Pártban, aki agymosottnak tartja a magyarokat, más a woke híve, miközben Magyar Péter az ígérete ellenére vígan kötött szövetséget Gyurcsány Ferenccel és Karácsony Gergellyel.

2025. január 10. 10:01
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Bár az önkormányzati választások után Magyar Péter még azt hangoztatta, hogy a Fővárosi Közgyűlésben senkivel nem fognak összeborulni, a tiszások egyre többször lepleződnek le, egyre több tény bizonyítja, hogy napról-napra szorosabb a viszony Magyarék és a balliberális városvezetés között.

Magyar egyebek mellett a köztévének is azt nyilatkozta még szeptember végén, hogy nem vesznek részt semmiféle, a főváros működését eddig jellemző „politikai mutyiban”. A TISZA Párt vezére folyamatosan azt mantrázta, hogy ők szakmai munkát fognak végezni, sőt, még Karácsony Gergelyt vádolta meg azzal, hogy „násztáncot járnak a kormányfővel”.

Magyar ezen kijelentéseit azonban (a többihez hasonlóan) megcáfolta a valóság.

A TISZA tíz közgyűlési tagja ugyanis a Podmaniczky Mozgalom, a DK és a Párbeszéd képviselőivel fogadta el decemberben a Főváros 2025-ös csődköltségvetését, amelyet a Fidesz törvénytelennek tart.

Ezt is ajánljuk a témában

Szentkirályi Alexandra már akkor azt mondta: „Ismerjék már be, hogy a TISZA –DK–Karácsony-koalíció, talán Vitézy Dáviddal, gyakorlatilag felállt. Pontosan azt csinálják, amit már nyáron megmondtunk, hogy mindenféle füstös szobákban, limonádézgatások mellett születtek az alkuk”.

Nemrég pedig maga Karácsony erősítette ezt meg, miután elismerte, hogy a költségvetés elfogadása előtt nem csak a TISZA frakciójával, hanem Magyar Péterrel is egyeztetett.

Alkujuk eredményeképpen pedig a költségvetést – az előzetes várakozásokkal szemben – első nekifutásra sikerült elfogadni.

Magyar Péter javasolta Budapesten Gyurcsány Ferenc emberét

Nem a decemberi volt azonban az első találkozásuk, hiszen már a nyáron, majd szeptemberben is volt egy titkos egyeztetésük. Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, nem fog meglepődni, ha néhány héten belül felszáll a fehér füst és Karácsony Gergely, a DK és a TISZA Párt bejelenti, hogy megállapodtak a főpolgármester-helyettesek személyében.

Merthogy ezen a téren is érdekes folyamatok zajlottak: a főpolgármester-helyettesek jelölése kapcsán zajló huzavonának ugyanis végül az lett a vége, hogy Kiss Ambrus lett a főpolgármesteri hivatal főigazgatója, így látva el a főpolgármester-helyettesi feladatokat.

Hogy ez is a mutyi része, arra megint Szentkirályi Alexandra mutatott rá, idézve Magyar Pétert, aki maga kottyintotta el, hogy ő javasolta Karácsonynak Gyurcsány emberét.

Ugyanez mondható el a költségvetéssel együtt beterjesztett és elfogadott szmsz-módosításról is, amelyről korábban nem sikerült megállapodni, végül mégis átment - a TISZA feltételeit is magában foglalva.

Ezt is ajánljuk a témában

A TISZA Párt rendszeresen együtt szavaz a liberálisokkal

De a számok is árulkodóak, hogy Magyarék mennyire húznak a baloldalhoz:

a Fővárosi Közgyűlés első három ülésén a TISZA Párt képviselői nem kevesebb, mint negyven alkalommal szavaztak együtt a DK-val. Ráadásul számos olyan kezdeményezést kaszáltak el, amelyek a budapestiek érdekeit és a főváros élhetőbbé tételét szolgálták volna.

Így azt, hogy épüljenek kollégiumok és szolgálati lakások, vagy hogy a kerületek közvetlenül pályázhassanak uniós forrásokra.

Magyar Péter fővárosi politikusa szégyelli, hogy magyar

Azonban a tiszások nem csak frakcióként bizonyították már baloldaliságukat, hanem egyénenként is.

Itt van mindjárt az a Kollár Kinga, aki a 2010 előtti baloldali kormányok alatt már az Európai Bizottság kötelékében dolgozott, sőt 2006-2008 között, a Gyurcsány-kormány idején az Európai Bizottság magyarországi képviseletén keresztül ő felelt az új partnerség kialakításáért a magyar kormányzattal közös kommunikációs kampányok kivitelezéséért.

A TISZA képviselője volt, aki azt mondta korábban, hogy szégyelli magát, hogy magyar, és aki egy 2022-es Facebook-kommentben azt írta: „Sajnos amíg az oktatás nem változik, addig mi is ugyanolyan agymosott nép maradunk, mint az oroszok”.

Kollár Kinga volt az is, aki megosztotta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon nyilatkozatát, amelyben Orbán Viktornak és a Nyugatnak üzen, hogy küldjenek fegyvereket. Az egyébként EP-képviselőként is tevékenykedő Kollár párttársaival együtt az Európai Parlament novemberi, rendkívüli ülésén ukrán zászlós pólóban jelent meg.

Ezt is ajánljuk a témában

A woke ideológia rajongója is a TISZA Párt csapatában

Van azonban más is: a liberális baloldali mainstreamet képviselő Bujdosó Andrea, aki néhány éve például szivárványkarikás ideiglenes profilképet állított be a Facebook-oldalán.

A Linkedin profiljából pedig az is kiderül, hogy mélyebben tanulmányozhatta a woke ideológiát, hiszen még azt is kiírta, hogy milyen személyes névmásokkal illethető.

Végül, de nem utolsósorban érdemes megemlíteni azt az Ordas Esztert, aki társaival egy 2020 nyarán, menetrend szerinti hajóüzemeltetés tárgyában kiírt BKV-tendert próbált megcsapolni. Ám a művelet elég amatőrre sikerült, gyorsan kiderült a kartellgyanú, amiért végül Ordasékra a Gazdasági Versenyhivatal 16,5 millió forintos büntetést szabott ki.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2025. január 10. 14:02
A HVG főszerkesztője Gergely Márton szinte fogadott testvérének tekinti Magyar Pétert komenista maradványt.
llnnhegyi
2025. január 10. 14:00
Összenőtt,ami összetartozik. Magyar Péter az Apró maffia villájában lesz vendég hamarosan. Piroska néni rokonként fogadja majd.
Unknown
2025. január 10. 13:51
“ Balliberális tempó: szégyellik és szidják a hazájukat Magyar Péter budapesti képviselői” Ezek a dolgok az alapok a mindenszarista tiszába belépéshez. Ezek csak az alapok! 😂🤣
pollip
2025. január 10. 13:50
Itt egy vélemény egy hvg-s hozzászólótól. Nem fűzök megjegyzést hozzá: "Sajnos részben igaza van, nagyon sok helyen (főleg vidéken) erősen tartja magát a fidesz, még a fiatalok körében is. Saját tapasztalat (Baranya megye, Ormánság) hogy az emberek nagy részének fogalma sincs arról, hogy mi történik a világban, vagy akár itthon, és nincs is igénye rá. Nincs igényük arra, hogy művelődjenek, nincs demokráciatudatuk, semmi.. A legtöbben igazából "ösztönlények" akik a vezetőtől várják, hogy rendben legyen minden. Sok esetben áttörhetetlen a burok, meg nem is érdekli őket. A fiatalokba ugyanezt nevelik bele, van hitel, van kaja meg néha valami kis extra és ennyi, többre sokan nem is vágynak. Sokszor úgy érzem, ennek csak akkor lesz vége, ha elmegyek/ünk innen."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!